Karácsony - távol

Amikor eljöttem otthonról, már tudtam, hogy nem fogok hazamenni karácsonyra. Elképzeltem, hogy milyen magányos és elhagyatott leszek szenteste, és hogy mennyire fog hiányozni a családom....
De Odafent mást terveztek nekem......
Már egy hónappal ezelőtt egy családi ebédnél Keke családja meghívott, hogy töltsem velük a karácsony szentestét. Rögtön ki is kellett húznom egy nevet a kalapból, akinek ajándékkal kell majd kedveskednem. Ezután ráadásként pár héttel pedig Keke felajánlotta, hogy lakjak nála a téliszünetben, mer ő úgyis egyedül lesz, meg én is (Paulino az apukájánál, Chris pedig az Egyesült Államokban). Így legalább nem leszünk magányosak, mindketten nyerünk az üzleten :)
Szóval az utolsó tanítási nap végén összepakoltam a szütyőmet, és visszafoglaltam a helyem a kis szobácskában, amit már október elején is magaménak tudhattam pár hétre. De ez most teljesen más volt! Ismerős illatok, otthonos érzés..... és karácsonyfa :)
Másnap neki is álltam megsütni az otthoni hagyományok tiszteletére a tuti kis zserbót, ami fantasztikusan jól sikerült. Aztán már ott is volt a szenteste. Itt nem úgy működik a dolog, hogy a háziasszony halálra dolgozza magát, és már napokkal előtte elkezdi a készülődést..... ahhh hova gondolsz... mégiscsak Andalúziában vagyunk. Mindenki hoz egy, vagy két féle ételt és már kész is van a terülj-terülj asztalkám. Az egyik testvér evőeszközöket, a másik öregnénis huzogatós bevásárlótatyóban egy egész étkészletet, a harmadik egy egész sonkát (amit úgy kell elképzelni, mint egy az állat patájától a combközépig, vagy talán feljebb is tartó, hatalmasnagy, furkósbotra hasonlító húsdarab:).
Pontban este 7 órakor megszólalt a kapucsengő és elkezdek özönleni az emberek.... egy idő után már nem számoltam hányan vagyunk.....de megtelt a tér kiabáló spanyol felnőttekkel, és sikolozó spanyol gyerekekkel :) Egy közös koccintás, beszélgetés, és már kezdődhetett is az ajándékosztás. Az ajándékok többsége arra utalt, hogy a családban szeretik, és jól ismerik egymást az emberek. Én is kaptam pár dolgot...... egy csodálatos kis angyaltól, akinek a neve Curro, bele is szerettem azon az estén :) Hát nem cuki?

Az ajándékbontás közben elrohantam misére, mert azt semmiképp nem akartam kihagyni, néhány családtag is velem tartott (vagy inkább én velük). A mise is hihetetlen hangulatos volt: gitárral, vidám és gyors ütemű énekekkel, csörgődobbal. Egy csoda folytán ott találkoztam egy másik munkatársammal, Pilarral, aki mindig nagyon kedves hozzám az iskolában, és mindig a lehető legjobban próbálja előszedni régelfeledett angoltudását a kedvemért. Három nappal korábban vacsorára is meghívtam magamhoz. Talán azt is mondhatom, hogy ő a msik pótmamám Keke mellett.
Ígyhát leültünk mindahányan voltunk egymás mellé... és Pilarral elsírtuk magunkat... örömünkben. Akkor megfogalmazódott bennem egy mondat: "A találkozás veled az életben segített újra ráébreszteni, hogy Isten szeret engem..."
A mise után visszatértem a Gomez famíliához, és kezdődhetett a családi vacsora, a terülj-terülj asztalkámmal:

Nem bírtam nagyon sokáig sírás nélkül...... utána pedig alig bírtam abbahagyni... így késztetve a család más női tagjait is sírásra.... de egy párperces örömteli pityergés és vacsora után újult erővel kezdhettem a játékot Curróval és Manuelával (4éves).
Szép volt.... gyönyörű volt.... de valami hiányzott: a családom. Hiányoztak...... Így nem sokkal éjfél előtt írtam is nekik egy üzentet, nehogy azt higgyék, elfelejtettem őket. (Utóirat: Ne aggódjatok az ajándékok februárban érkeznek :)