tanulok spanyolul ¿vale?....

A héten továbbra is küzdöttem a megfázással, miközben az utolsó órák végére már rendszerint elment a hangom... Érdekes, ahogy a gyerekek reagáltak erre, és bár a dumálást nem fejezték be, de lejjebb vették a hangerőt.

Kezdem megismerni az osztályokat: 1A --> legelevenebbek, alig lehet őket leállítani, azt pedig, hogy melyik osztály a legnyugisabb, nem tudom megmondani, mert egyik sem igazán nyugis. A 3. évfolyam (itt Spanyolban 15 évesek) a legszimpatikusabb, bár lehet, hogy ez azért van, mert velük töltöm a legtöbb időt. Sokáig kötöttem az ebet a karóhoz, hogy nekem biztosan nem lesznek kedvenceim.... nos.... ez a koncepció megdőlt... (azt azért ugye nem lehet világgá kürtölni, hogy kikről is van szó).

Hogy leszívnak-e a napok? Van amelyik nagyon, van amelyik egyáltalán nem, ez attól is függ, hogy éppen van-e valami front, ami a gyerekek viselkedését a rakoncátlankodásból (ami a skála talán legalacsonyabb pontja) az őrültködésbe csapja át :) (hogy ez-e a legmagasabb pont, azt meg tudom majd mondani februárban...:)

A héten pénzkeresési lehetőség után is kutattunk egy kicsit Chris-szel. Chrisnek már egyébként is vannak különórái, mert helyből 2 lépéssel előrébb van mint én: az angol az anyanyelve és beszéli a spanyolt... ellentétben velem: nem angol az anyanyelvem és még csak a spanyolt sem beszélem. Mindenesetre Chris egyik tanítványának javaslatára felkerestük a helyi angol akadémiát (gyerekeknek tanítanak angolt) és felajánlottuk a segítségünket. Az akadémián egyenesen a tulaj fogadott minket aki brit akcentussal ki is kérdezett minket és feljegyezte a nevünket a kis kék noteszébe az e-mail címünkkel és a telefonszámunkkal együtt. Így megnövekedett annak az esélye, hogy én is kapok valami plusz munkát. Bár a neten is szeretnék jövő héten hirdetést feladni...

Egyébként az időjárást illetően beköszöntött a hűvös idő, aminek egyik legmarkánsabb jele, hogy a főtéren megjelentek a kandírozott és sültgesztenye árusok, és 1 euróért olyan finom castañot kapsz, amilyet még sosem ettél. (De jobb ha minél előbb befalod, mert ha nem, ráragad a gesztenye külső hártyás rétege a és akkor már menthetetlenül szétszedi a körmödet a gesztenyehámozás.) Gesztenyét majszolni és a spanyol életet vizslatni egy padon este 9 felé...... ez a legszebb emlékem erről a hétről. Nah és persze az amikor az egyik órán öntudatlanul spanyolul kérdeztem meg a gyerekektől, hogy értik-e amit mondtam: ¿vale?.... azóta is ezt a szót hajtogatják a közös óráinkon :)

Hétvégén: Malaga + tengerpart...... :D:D:D remélem ez a kirándulás véget vet a megfázás okozta szenvedéseimnek.

Végre, egy nyugisabb hétvége

Ma reggel a zuhogó esőre ébredtem. Elérkezett ez a nap is. Kicsit hűvös van, de csak az eddigi napokhoz képest. Egy ing bőven megteszi.
A hétvége nagyon nyugodtan telt. Annyira, hogy még főznünk sem kellett, mert pénteken sikerült annyi kaját készíteni, amennyi elég volt egész hétvégére. Szombat estére Kekéék voltak hivatalosak hozzánk, de mint kiderült előző nap este Keke fiának, Paulinonak balesete volt a kosáredzésen (összefejelt egy játékostársával), és hajnali 4-ig a sevillai korházban dekkoltak, de szerencsére semmi komolyabb baja nem lett. A szeme viszont elég csúnyán bedagadt, úgyhogy ilyen állapotban nem nagyon akart a városban mutatkozni. Egyszóval mi mentünk át Kekéékhez. Itt egy gyönyörűszép torta és ajándékok vártak.... A tortára írva Happy Birthday ESZTER! éééés... 25 gyertya díszelgett rajta........ nah igen, megint egy évvel öregebb (s talán bölcsebb:)... de ez azért már sok: negyed évszázad.... Nembaj, majdcsak túlélem valahogy... ;)
A vasárnapi napom a tananyag rendezéssel, előkészületekkel, és a projekten való munkával telt: végre rendben vannak az egyes tantárgyakhoz tartozó könyvek, tananyagok/hanganyagok...
Alig várom, hogy ezen a héten is elkezdődjön a munka :)

Az elmúlt hétről

Itt ülök a könyvtárban az első igazán felhős napon mióta itt vagyok. A kilátás nagyszerű. Egy hatalmas nyugati fekvésű üvegablaknál ülök, ahonnan sok-sok háztetőt fürkészhtek, amíg azon töprengek miről is írjak. Ezt a hátteret biztos csak odafestetted magadnak gyorsan, hogy irigykedhessünk - mondta tegnap előtt az öcsém, mikor napnyugtakor megmutattam a családomnak is ezt a kis eldugott zugot Skypon (itt annyira nem lehet hallani a folyamatos beszélgetést :).

A napok rettentő gyorsan telnek. Észre sem veszem és már megint hétvége van. Közben a madridi kalandozásom és kialvatlanságom eredményeképp sikerült megfáznom is annak ellenére, hogy 30 fokot mutat a hőmérő délutánonként. Ezt jócskán ellensúlyozza a reggeli 13-14 fok, ami azt jelenti, hogy elmész szépen beöltözve, és hazafelé cipelheted minden holmidat, amit reggel magadra aggattál. Nem panaszkodom azért, mert tudom, hogy az otthoninál sokkal jobb a helyzet.

Kedden nagy megkönnyebülésünkre beköltöztünk az albérletbe. Végre a magunk urai lehetünk. Nagyon jó volt Kekénél lakni, mert tényleg szinte mindennel ellátott minket, és mindenben segített amiben csak tudott, de ez egy idő után kezd frusztráló lenni, amikor tudod, hogy te nem nem vagy képes ezeket teljes mértékben viszonozni. Nem mintha ő elvárná, hogy viszonozzuk. Sőt! Hihetetlen nő! Annyi szeretetet préselt bele a Jóisten, amennyit nem sajnált. És éppen ezért az iskolában is nagyon tisztelik.

Az albérletben az egyetlen kellemetlen dolog, hogy nincs internet. Nem nagyon fogunk rá előfizetni, hacsak nem találunk végre egy harmadik albérlőtársat. Bár a harmadik szobában a tapéta bordűrön csomó-csomó Simpson virít, mert előtte gyerekszobaként funkcionált. Nem tudom akarna-e valaki is Simpsonsékkal egy szobában lakni. Egyszóval el kellene majd tüntetnünk őket a bordűrről.

Ezen a héten megkötöttük a hivatalos szerződést az iskolával: most már teljesen hivatalos, hogy az I.E.S. José María Infantes iskola tanárasszsztense vagyok. Az órákon még nem vagyok teljesen magabiztos, de egyre folyékonyabban megy az angol is, és a gyerekeket is egyre jobban megismerem. Néhánynak már a nevét is tudom!!! :D A héten már sok olyan órám volt, ahol szinte csak én beszéltem. A tanár néha hozzátett valamit a dolgokhoz, vagy segített a magyarázásban, de csak minimálisan. A pénteki bioszórát a vércsoportokról például kifejezetten élvezték a gyerekek. Nagyon jó volt látni az érdeklődéstől csillogó tekinteteket, és az aktív órai munkát. Kifejezetten meglepett egyébként az is, hogy csendben végig tudták ülni a 60 percet, mert óra elején külön megkértem őket, hogy legyenek csendben, mert péntekre már nem sok hangom maradt.

A "közéleti" tevékenységem ezen a héten kicsit alábbhagyott a megfázásom miatt. Csak csütörtök este mentük el a Bar Latinoba meginni egy sört, mert járt mellé ingyen vacsi: tintahalas burgonya :) A bar az egyik kedvenc helyünk egyébként. Az egyik iskolai tanárnak a bátyja viszi az üzletet és nagyon jó fejek. Felajánlották például, hogy főzzem meg azt a hírhedt paprikáskrumplit, ami annyira ízlett múlt héten Kekééknek, hogy másnap már az egész iskola tudott róla. És biztosítanom kellett a kollégákat, hogy az iskolában is elkövetnek majd egy fincsi paprikáskrumplit... És mint tegnap kiderült a másik kedvenc bárunk vezetője pedig egy másik tanár testvére. Szóval itt minden összefügg,és mint már említettem, mindenki ismer mindenkit... :)

És mostanra újra kisütött a nap, pedig már kezdtem megijedni, hogy esni fog az eső.......

Szép hétvégét!

És nagyon örültem a születésnapi jókívánságoknak! ;)

Madrid

Rengeteg minden történt mióta utoljára írtam. Kicsit le is betegedtem a nagy rohanásban, úgyhogy most teát szürcsölegetek amikor csak lehet. Ígértem, hogy írok a madridi utamról, hát be is tartom a szavam.
A madridi találkozó, amire tulajdonképpen felmentem nem volt túl érdekes, mert az előadások nagy részéből alig értettem valamit (leginkább semmit) mivel spanyolul voltak. A mentorommal és Kekével mentem fel, akik aztán hamar el is ráncigáltak várostnézni. Az első benyomásom Madridról nem volt túl jó. Hogy miért azt nem tudnám szavakba önteni, de talán ez a két hét már épp elég volt ahhoz Utrerában, hogy egy nagyváros távolinak, idegennek és meghódíthatatlannak tűnjön.
Aztán amikor a kísérőimet kettesben hagytam, és Vajkkal (kedves magyar ismerős aki most Madridban tanul) feltetettük magunkat az első metróra, kezdetét vette a valódi városfelfedezés. Ez már teljesen más volt. A város életre kelt és kezdtem csodálattal bámulni a gyönyörű épületeket, hatalmas parkokat és persze a töménytelenül sok szökőkutat.
Első este már a madridi élet sűrűjében találtam magam egy borzasztóan zsúfolt Cervecería belső termében egy mexikói lány születésnapját ünnepelve. Az igazat megvallva ez az este nem volt túl élménydús, mivel alig beszélt valaki angolul. Szóval csak Vajk fordításán keresztül lehetett némi fogalmam arról, miről is folyik a társalgás éppen. Onnan szépen hazabattyogtam a hostelbe Vajk kiséretében.
Mindkét éjszakát egy hostelben töltöttem a belvárosban (The Living Roof Hostel). Egyszerű volt, de nagyszerű. Ezelőtt még sosem aludtam hostelben, így egy kicsit féltem tőle, de hála Istennek, nem csalódtam. Kényelmes ágyak (emeletesek persze), rengeteg új ember (ami ugyan azt jelentette, hogy éjjel nagy hangzavar volt, de még jó, hogy előrelátó voltam, és vittem füldugót), annyi reggeli amennyi belémfér.

Új emberekkel is találkoztam: Sarah-val Daviddel és Tommal Ausztráliából. Tommal és Sarah-val aztán szombat este együtt fürkésztük a madridi éjszakai életet, ami igazán hihetetlenvolt. Éjjel kettőkör a hostel környékén lévő bárok/diszkók zsúfolásig telve, kint pedig sört/bort iszogató emberek nagy csoportjai az egész utcán, ameddig a szem ellát. És mindenki pörgött, beszélt, énekelt, mi meg csak gumicukorral a szánkban leamortizálódott állapotban bámultuk őket, és egy kényelmes ágyról álmodtunk. Az egyetlen hely ahová betértünk egy Candy Shop volt telis-tele gumicukorral, cukorkákkal és csokival. Innen származott az a bizonyos gumicukor, aminek abban a késői órában bizony nem lehetett ellenállni.
Napközben sem voltam tétlen. A profi módon kiépített metróval mindenhova eljuthattam ahová akartam. Így néztem meg első nap a nagy tornyokat (Madrid és Espana) a belvárosban, a királyi palotát, a vele szemben lévő központi katedrálist, és persze Cervantest a lován. Szombaton modern napot tartva ellátogattam a Real Madrid stadionjához a Bernabéuhoz, majd a felhőkarcolókat is megnéztem, és megtaláltam a kedvenc metrómegállómat, a Charmatínt. A sziesztaidőben értem Madrid hatalmasnagy parkjába a Retiroba, ahol rengeteg ember ücsörgött kiterített plédeken, és piknikezett. Ha madridi lennék, én is így tennék. Minden második hétvégén :) A piknikezők mellett egy hatalmasnagy monumentum tövében egy tavacskán pedig éppen kajak-kenu verseny zajlott. Hihetetlen, hogy egy ilyen helyen is rendeznek versenyeket:

Itt találkoztam sorstársaimmal is, akik szintén Comenius ösztöndíjjal vannak Spanyolországban. Egy jót sétáltunk, beszélgettünk, és megosztottuk tapasztalatainkat a spanyolokaról és a spanyol iskolákról. Mivel az egyik lány Sevillában lakik meg is beszéltünk egy hétvégi születésnapünneplést Sevillában, mert oda még nem is volt időm ellátogatni (csak átutazni rajta), pedig ez a nagyváros van a legközelebb Utrerához.

A Comeniuszos lányokkal :)

Vasárnap a zsúfolásig megtelt piacnak és a Prado-nak szenteltem az időmet. Akár hiszed, akár nem, a Prado-ba ingyen mentem be.... nem semmi. (Ezért érdemes volt kiváltani a nemzetközi diákigazolványt.) Goya tetszett a legjobban, és volt egypár festény ami nagyon megragadt bennem furcsasága és kiráz-a-hideg-ha-ránézek hangulata miatt: Hans Baldug - The three ages of a man -

Hát röviden és tömören ennyi a madridi utam története, most mennem kell, mert mindjárt bezárnak a könyvtárba, ahol netezek, mert az albinkban nincs net :)

persze dolgozom is...

Mielott azonban azt hinned, hogy itt csak buli van buli hatan...
Az iskola falai kozott komolzabb munka is folyik. Vannak fizika/kemia, termeszettudomany, biologia es technologia oraim. Mindegyikre kell keszulgetnem rendesen leginkabb a szaknyelv miatt, es fizikabol meg technologiabol erosen frissiteni is kell az ismereteimet, de minden nagyon jol megy es elvezek a gyerekekkel dolgozni. Kicsit nehez negy kulonbozo tanitasi stilusu tanar orajahoz egyszerre alkalmazkodni, de nem lesz ezzel kulonosebb problema ;) Az orarend meg nem megy fejbol, de szepen lassan minden letisztul, es elkezdodhet az igazi munka. Az itt tartozkodasom alatt ugy nez ki, hogy harom projekt fog futni. Ket kisebb kaliberu, amit csak egy-egy osztallyal kell vegigcsinalnom: mo.-i es spanyolorszagi faunak osszehasonlitasa, es ket nemzeti park osszehasonlitasa. A nagyobbik projekt, amit az egesz iskolaban, de legalabbis a bilingual szekcioban mindenkepp meg szeretnenk csinalni a fenntarthatosaggal kapcsolatos, es minden ket nyelven oktatott targyat erintene. Gondos tervezest/elokeszitest igenyel.
Kozben a mentorom elmeselte, hogy a fizikatanar megdicserte a munkamat, es meg van velem elegedve. Ennek azert orulo, mert a fizika/kemia oraktol feltem a legjobban, de ugy nez ki sikerult teljesiteni az akadalyt.
Holnap remelhetoleg beszamoloval jelentkezek, ha csak be nem szippant a madridi ejszaka :)
Buenas noches!

Intenziv spanyol kultura tanfolyam

Bocsanat az ekezetmentessegert, de a madridi youth hostelben ahol megszalltam, valami furcsa modon nincs ekezetes billentyu... :)
Oh... my... God!!! - sohajtottunk fel egyszerre Chris-szel mikor kijottunk az iskolabol delutan 5:30 kornyeken teli gyomorral, kicsit becsiccsentve. Ma kozos tanari ebed volt. Ezt ugy kell elkepzelni, hogz fel haromkor kicsongettek az utolso orarol es a tanarok megrohamoztak a sorrel es tapas-szal (esetunkben magyarosan csak kolbaszos szendviccsel) teli asztalt. Miutan mindenkinek elfogyott az elso adag sore, es a kolbaszos kenyerkek is  az emesztorendszerekbe transzportalodtak, johetett a paella (tulajdonkeppen rizses hus, csak a hus ebben az esetben a tenger gyumolcseit jelenti, es persze a fuszerezes is mas a magzarorszagon megszokottnal). Es ha ez az etelmennziseg valakinek nem lett volna eleg, akkor jollakhatott a pastelekkel (sutik), amibol annyiszor kellett venni ahanyszor megkinaltak. Ellenkezes nem volt. Addig alltak elotted egy sutis tallal, amig nem vettel, es ha huzodoztal, hogy mar teli vagy, akkor a szadba nyomtak a falatot. Igy eshetett meg az is, hogy ket het alatt megnovekedett a csipom atmeroje... :) Es persze egy ido utan a rovidek is elokerultek... egy kollegano mindjart ki is ontott nekem egy felpohar whiskeyt, aztan jott a kollega aki meg raburitott egy kis fantat... es tetofokara hagott a hangulat. (Szerintem nem kell reszleteznem, hogy milyen hangereju tarsalgas vette kezdetet...) Ekkor jott el az ido, hog WCre menve megszabaduljak narancsos itokamtol, es kicsit kiszelloztessem a fejem valami csendes helyen.Igy tortent, hogy fel 6kor kileptem az iskolabol Chris-szel. (miutan tuleltem a reggel nyolctol folyamatosan tarto tanitast es a fel harom ota folyamatosan tarto kajalast.) Felkerekedtunk tehat es probaltuk feldolgozni az egesz napon at tarto intenziv spanyol kulturatanfolyamot :) Es ezek utan meg vart ram a  madridi utra valo felkeszules.

A harmadik

A hétfői nap megismerkedtünk egy lehetséges lakótársunkkal. A történet kicsit vicces és néhol bonyolult, de megpróbálom elmesélni.
Bár csak fél egykor lett volna órám, bementem jó két órával előbb, hogyha bármelyik tanárnak óhaja/sóhaja van, azt teljesíteni tudjam. Röviddel a megérkezésem után az igazgató robogott be a tanáriba kezében az órarendemmel, amely össze-vissza vol firkálva és nyilazva. Szigorúan spanyolul!! elkezdte nekem magyarázni, hogy akkor átszervezte nekem az órarendem és válasszam ki hogy három lehetőség közül nekem melyik a legszimpatikusabb. Meglepően sokat sikerült megértenem, és gyorsan ki is választottam a második számú variációt. Így mostantól: szabadhétfőőőő!!!
Röviddel ezután jött Juan, az egyik tanár, hogy egy másik tanárasszisztens van a vonalban, aki egy helybeli általános iskolában tanít, beszéljek vele az albérletről. Rögtön a fülemhez is nyomta a telefont, én meg hiretelen azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e, vagy lány. A vonal másik végén egy lány angolul válaszolt, és hosszas egyeztetés után sikerült egy találkozót megbeszélni a vasútállomáson. Juannak nem tetszett ez az ötlet és elkezdett szervezkedni, hogy ő majd inkább elvisz engem abba az általános iskolába, hogy ott tudjunk beszélni a lánnyal és emiatt ne kelljen a Kekével való ebédről lemondanom. Közben a pénteki madridi tanárasszisztensi találkozó is elkezdett szerveződni. Mindenki spanyolul pörgött körülöttem szervezték az életem :) Egy szó mint száz a madridi utam elintéződött, majd azon kaptam magam, hogy már az autóban ülök és az általános iskola felé tartunk. (Hihetetlen mennyire segítőkészek itt az emberek. Néha már meg sem merem említeni, ha valami problémám van, mert tudom, hogy pénzt, és időt nem sajnálva segítenek. Isten szó szerint a tenyerén hordoz.)
Nah, találkoztam a lánnyal végre... kicsit fura volt, hogy szinte meg sem érkeztem már felajánlotta, hogy nézzünk meg egy albérletet ami 450 Euró és úszómedencéje is van (az már mellékes, hogy mi választottunk-e valamit Chrissel vagy nem...). Beszélgetésünk alatt végig úgy éreztem, meg sem nagyon akarja nézni az albérletet amit Chrissel kinéztünk. Mintha mi csak egy kis koszos porfészket lennénk képesek kiválasztani...
Lényeg a lényeg, mivel kora délután nem nagyon lehet albérletet nézni, meghívtuk a lányt magunkhoz (illetve Keke meghívta) ebédre, és csak utána mentünk el megnézni az albérletet, ami még mindig olyan jó mint előtte. Egy nagy konyha teljesen felszerelve, egy étkezős nappali balkonnal, három szoba és két fürdőszoba. Mindez 400 Euróért a belváros szívében. Ha találunk harmadik lakótársat azt mondom ennél jobb ajánlatot álmomban sem kaphatnék :). Szóval a lány is megnézte, és már egyből azt tervezgette, hogy ő melyik szobában lesz... de a sevillai albérletéből még ki sem költözött...
Miután befejeztük az albérletnézést elváltak útjaink. Chrisszel pedig amint hazaértünk feladtunk egy apróhirdetést, hogy lakótársat keresünk.............

Élménydús hétvége

A tegnapi és a mai nap is csodálatos volt. Egyre többet értek a spanyolból, bár szerintem ha összeszámolnám, naponta órákat töltök spanyol beszéd hallgatással, és csak néhány percet értek meg :) de ez is haladás 6 nap alatt. Tegnap a fizikaórán Galileo Galilei volt a téma, és vittem a gyerekeknek egy jó kis prezit a 16. század fontosabb találmányairól. Este Chrissel felmásztunk a háztetőre, és onnan néztük a naplementét. Magát a napot nem láttuk, csak a fény folyamatos játékát a felhőkön, és az annyira jellemző antennaerdőn. Ugyanis minden ház tetején van legalább egy antenna, és mint valami hosszúcsőrű madarak, meredten néznek általában ugyanabba az irányba. Ezeket már az utcákon sétálva is észrevettem, de itt fenn még viccesebb és még szembetűnőbb volt.

Ha a mai napomnak címet kellene adnom, akkor az alvás és evés napja címet viselné. Annyira jók az itteni ételek, hogy azt nem is tudom szavakba önteni. Táplálkozás terén abszolút pozitívan csalódtam. Bár nem hiszem, hogy a csigát vagy a gyíkot ki fogom próbálni, de ma pl kóstoltam disznóorcát :) egy nagyon finom, puha húsra kell gondolni, enyhén fűszerezve. És ettem kisadag fagyit is, ami kb akkora mint nálunk 3 gombóc...

Rájöttem, hogy este fél kilenckor beülni egy kocsmába még korai, főleg akkor, ha közben csehország spanyolország meccs is van:

Megtapasztaltam azt is, hogy az alig tízéves gyerekek éjjel egy órakor még a bárban ricsajoznak egy asztalnál... ...és ez természetes.

Ma este színházban is voltam :D természetesen mindent értettem... :) mivel Keke huga játszott a darabban, nem lehetett kihagyni.

Utána Vicentével (az  iskolaigazgatóval) és még egy-két tanárral beültünk egy kubai helyre, ahol spanyol tapas-t ettünk. (Aki esetleg nem ismerné, annak leírom, hogy a tapas kis ételnek, étvágygerjesztőnek mondható magyarul. Egy tálon kihoznak kisebb adag ételeket és mindenki vesz belőle, aztán kihoznak egy másik fajtát, és abból is vesznek, és ez így megy több körön át. Delicioso!) Végül meglátogattunk egy bárt, ahol az egyik tanár résztulajdonos, éppen ezért az első kör ital mindenkinek ingyen volt :) Itt egy valódi, igazi, hús-vér torreádornak is bemutatott minket Vicente, aki elmondta, hogy bár bikaviadal már nem lesz, de elmehetünk egy farmra megnézni a bikákat :) Ilymódon szépen lassan, de töltődnek ki programokkal a hétvégék.

Bár ez is egy izgalmas pontja volt a napnak, a csúcspont mégis az volt, amikor Vicente felajánlotta, hogy egy napot szabaddá tesz nekem a héten, mert az nem igazságos, hogy a másik két tanárasszisztensnek van szabad napja nekem pedig nincs (a hétvégén kívül természetesen). Hát nem jó fej? Úgyhogy úgy néz ki, hogy a hétfői napon nem kell majd órát tartanom. Muy bien!

Szívdobogás

Ma reggel ez várt az étkezőasztalon: "The words are beautiful, but is sometimes enough a smile or a look to communicate. It is pleasure having you at home. Keke."
Ezek után valahogy úgy éreztem, ma nem kell kávét innom reggelire.

Az olivabogyó és a spanyol virtus

Egy életbevágóan fontos dolgot eddig még nem is említettem: minden kör sörhöz van sör csúszda :). És ami az egészben a legjobb, hogy sosem tudod, hogy mit hoznak ki a sör mellé. Még ha ugyanabban a bárban/étteremben kéred, akkor is minden körhöz mást szolgálnak fel. Ma este pl. az egyik kör mellé óriási olivákat kaptunk egy kis tálon...... de ezek az olivááák.... hmmm... hatalmasak (akkorák mint egy jóltermett dió), és rettentő finomak. Utoljára Görögországban kóstoltam ilyet. Mikor már a fél tányérral felfaltam Keke informált, hogy ezek még nem is olyan nagyok: majd egyszer menjek ki a piacra és meglátom milyen az igazi andalúziai olivabogyó... Szóval ma estétől kezdve a kívánságlistám elején a piac felkeresése szerepel :)
Sajnos most csak egy illusztrációra futotta, de pontosan így kell elképzelni :)

A mai nap (hueves) a leghosszabb napom. 4 órám van egymás után közvetlenül. Érdekesség, hogy itt az órák 60 percesek, és szünet gyakorlatilag nincs is... ha fél egykor befejeződik egy óra, az utána következő fél egykor kezdődik. A két óra között arra van időd, hogy elrohanj az egyik teremből a másikba. Szóval ha 4 ilyen órád van egymás után, ahol a gyerekeket néha képtelenség túlordibálni... hát hogy is mondjam... egy cseppet fárasztó. Ezért ma újfent kihasználtam a délutáni sziesztát. (Akik ismernek, azok tudják, hogy tulajdonképp ez egy nekem való életforma :D Délutáni alvás, jeeah!) Szóval igen... a gyerekek nem egészen a magyar szokásoknak megfelelően viselkednek. Néhány lánynak olyan hangja van, hogy beleremeg az osztályterem. Ha pl. valamit játszunk, és mindenki egyszerre akarja mondani a választ... nos, számomra a bábeli zűrzavar képe hasonlatos ehhez a szituációhoz. Hozzá kell tennem, a felnőttek sem jobbak :) mi több, ezt tudják is magukról, ezért is merem ide leírni. Ebédet ugyanis Keke édesanyjánál kaptunk Chris-szel, mert kíváncsi volt ránk a mama. Hadd ne mondjam, hogy az egész család ott volt az ebéden (valószínűleg mindenki kíváncsi volt az amerikaira, meg a magyarra), és ott a felnőttek szinkronban beszéltek hipersebességgel, max hangerőn, miközben a gyerekek (voltak vagy hatan) max hangerőn játszottak a folyosón... én meg ültem a kis szofán, és lapátoltam magamba a bablevest meg a hurkát (, ami ugyan olyan volt mint a magyarországi). Egy szót se értettem, de később Chris elárulta, hogy ő sem értett rengeteg dolgot... Ez megnyugtató. Lényeg, hogy van még mihez hozzászoknom :)
¡Buenas noches!

Paso a paso

Tegnap annyira kikészültem estére, hogy eszembe sem jutott nekiállni megírni a történteket. Már csak azért sem mert megint túl sok mindenről kellett volna írnom :)
A tegnapi nap fénypontja egyébként az volt, amikor besétáltam a legeslegelső!!! órámra, a gyerekek szépen illedelmesen köszöntöttek, én visszaköszöntem, majd egy percen belül kiderült, hogy a tanár ma nem fog órát tartani, tulajdonképpen nincs is az iskolában... innen már nem volt visszaút... ott álltam 30 gyerek előtt akiken látszott, hogy alig várják, hogy megtudják ki a fene is ez az emberke itt, és mit is akar. Annyira váratlanul ért, hogy először alig tudtam megszólalni, de aztán belejöttem, bemutatkoztam szépen stb. Ez eddig jó is volt, de maradt még 50 perc amit ki kellett tölteni. Először belekukkantottam a füzetükbe hátha tudunk ismételni/haladni, de ez esélytelen volt, hiszen mégcsak az angol nyelvi szintjükkel sem voltam tisztába nemhogy a tananyag elsajátításának mértékével.... Aztán szépen gondoltam egyet és biológia ide vagy oda de szép sorban mindenkit bemutatkozásra bírtam. Az óra végén pedig akasztófásat játszottunk... (the good, old game). Egyszóval valahogy megoldottam, de hadd ne mondjam, hogy eléggé kimerített...
A kalandos első órám után megebédeltünk itthon (valódi andalúziai tortillát, rajta pikáns Tabasco-val!), és már indultunk is bevásárolni a SuperSol-ba hogy én estére finom hideg gyümilevest varázsoljak, Chris pedig hogy ameriakai módra töltött paprikát készítsen. (Gyümilevest, mert azt itt nem nagyon ismerik.) Így lett vacsira especialidades húngaro-americano. Keke (a házinénink) ma vitt a maradék levesből az iskolába. Osztatlan sikert aratott :D
Közben megtanultam, hogy a flamenconak több fajtája van, és amit a turistáknak szoktak játszani az inkább csak flamencito (flamenco utánzat). Hogy mikor hallhatunk/láthatunk ilyet? Ki tudja... Ugyanis nem lehet előre tudni, hogy mikor fognak játszani :) Ezt mivel nem tudok spanyolul, Keke pedig angolul, google fordítón sikerült lekommunikálni :)
Íme az igazi flamenco:

Azt is megtudtam, hogy a spanyol emberek nem annyira kedvelik a nagyon pikáns dolgokat (egyből meg is bántam, hogy erős pirospaprikát hoztam ajándékba.... :) Sőt, még arról is tájékoztattak, hogy október 30.-ára már mindent meg fogok érteni spanyolul, és beszélni is fogom a nyelvet :) A tanárok ugyanis nagyon lelkesek, hogy márpedig engem meg kell tanítani spanyolul, hogy mire elmegyek folyékonyan beszéljek.
Ma két órám volt (ezeken már hál' Istennek tanár is volt), egyik fizika... Miután kb fizikát utoljára gimiben tanultam, kicsit féltem tőle. Végül aztán nagyon jól sikerült az óra, és tudtam segíteni a tanárnak (főleg angol nyelvi szempontból, mert körülbelül az óra felére értettem meg, hogy hogyan is működik náluk a más mértékegységre való átszámítás (pl. m3 és l között).
Egyébként úgy vettem észre, hogy mint tanársegédre főleg angol nyelvi szempontból számítanak, ami nagyon jó, mert mégsem nekem kell leadni a tananyagot, hanem inkább csak a szavak/kifejezések helyes használatára kell megtanítanom a gyerekeket. Ez azért izgalmas, mert rájöttem, hogy valójában két nyelv helyett (spanyol és angol) hármat kell majd egyszerre tanulnom folyamatosan a szaknyelvvel együtt. És persze ez nem azt jelenti, hogy a tananyagot ne kellene tudnom. Holnap pl. a naprendszer bolygóiról kell egy feladatot megcsináltatnom a gyerekekkel, és hadd ne mondja, hogy újra kellett tanulnom a bolygókat... a fogalmakról nem is beszélve. Szóval lesz mit csinálnom ebben a félévben úgy érzem... :)
Jah, és még mielőtt elfelejtem: ma lestipistopiztunk egy albérletet... gyönyörű és emelett még relatíve olcsó is. Sőt ami még szintén nagyon jó, hogy a könyvtár mellett van, ahol ingyen WIFIvel is szolgálnak, szóval internet kérdés is meg van oldva, I guess...
Hasta luego!

Utrera: muy bien

A mai nap jellemzésére a legmegfelelőbb szó: intenzív. Annyi minden történt velem, mint máskor egy hét alatt. Reggeltől estig két nyelvet tanultam folyamatosan, találkoztam egy iskola egész tanári karával, bejártam gyalog az egész belvárost (kocsival az egész várost), albérleteket néztem és mindemellett egy kétórás délutáni sziesztára is beneveztem (ha már egyszer 31 fok volt odakinn...:).
A legjellemzőbb helyzetkép? Zavart, idétlen nevetés a spanyolok poénjain, amiből ha már egy szót értettem, úgy éreztem tudom miről beszélnek...
A reggeli "eligazításon" (ami tulajdonképpen a mentorom cigiszünete volt a "titkos" tanári szobában) megkaptam az órarendem, aztán persze találkoztam sok-sok más tanárral. Képzelheted mennyire emlékszem a nevükre... az igazgató egyébként egy alacsony őszülő férfi, aki rettentő kedves, mosolygós és segítőkész arról nem is beszélve, hogy állandóan a spanyoltudásomat próbálgatja.
Aztán Chris-szel úgy döntöttünk bejárjuk a várost... órák hosszat sétáltunk a forrósodó macskaköves utcákon. Hogy milyen is Utrera? Azt hiszem a kedvenc kis sétálóutcám (rengeteg ilyen kis utcácska van) képe választ ad erre a kérdésre. (Feel it!:) (Azt azért hozzá kell tennem, hogy diplomatikusan fogalmazva jártam már sokkal tisztább városban is.)

És ha már itt tartunk, kedvenc alulról is csempével kirakott erkélyem is van :)

Chris-szel szépen megebédeltünk egy helyi kis vendéglőben, ahol nagyon finom salátát ettem. (Az árak egyébként tényleg kicsit magasabbak mint itthon, de lehetne rosszabb is... még jó hogy Utrera kis város...) Mikor hazaindultunk, épp arról beszélgettünk, mennyire jóllaktunk, mikor a szállásadó nénink hívott minket, hogy mehetünk haza, kész az ebéd...... Mit volt mit tenni, be kellett nyomnunk még egy jó nagy adag carbonarás tésztát, mert nemigazán akartuk bevallani, hogy mi már ettünk... Ezek után a szieszta már szinte kötelező volt :)
A szállásadónk, Keke (Carmen, de mindenki így hívja) egyébként hihetetlenül rendes. Mindenben segít amiben tud, mindent megoszt velünk, sok tanácsot ad. Nélküle pl. nem tudtuk volna meg, hogy melyik környékre ne költözzünk. Arról nem is beszélve, hogy úgy furikázott minket autóval albérletet nézni, mintha a gyermekei lettünk volna.
Szieszta ide vagy oda, rettentő fáradt vagyok, úgyhogy lassan el is teszem magam holnapra. (Nem csodálkoznék rajta, ha egy kicsit zagyvára sikerült volna a mai bejegyzésem). Holnap már hospitálás az óráimon. Egy ideig még csak hospitálni fogok aztán majd segíteni is.

Örülök, hogy ide jöhettem: kedves kis város és kedves emberek!!! Remélem ennél rosszabb véleményem nem is lesz soha erről a helyről.

Nagy utazáááás...

Hosszas várakozás után ez is megtörtént. Bécsből Barcelonába, onnan Sevillába, onnan pedig Utrerába. Hulla fáradt vagyok...
Az utamban a legrosszabb a poggyászért való aggódás volt, hogy vajon nem vesztik-e el a barcelonai reptéren a nagy bőröndömet... apropó barcelonai reptér: szeretem... bár egy kicsit túl sokat kellett gyalogolni a kapuk között, de ezt sem bántam, legalább kinyújtóztattam a tagjaimat.
Persze az új ismerősökre való rátalálás most sem maradhatott el. Találkoztam Justo-val aki alacsony szőke és kékszemű, de törzsgyökeres sevillai. Mindent gondoltam volna róla, csak azt nem, hogy spanyol amikor még a bécsi reptéren álltunk a sorban. Aztán amikor a barcelonai reptéren is ugyanazon kapu előtt álltunk a sorban, szóbaelegyedtünk. Ha volt egy sztereotípiám a spanyolokról, akkor azt ő teljesen lerombolta... :) Kicsit olyan is volt, mintha egyenesen a Jóisten küldte volna, mert később azt is megmutatta hogyan lehet a vészkijárat melletti tágasabb ülőhelyre beülni, így nem kellett nyomorogni a kis helyen (de ez maradjon titok). Arról nem is beszélve, hogy kölcsönadta a mobilját egy sms erejéig, mert az enyém meghalt (szolgáltatásügyileg). Az már csak hab a tortán, hogy elvileg vonattal kellet volna eljutnom Utrerába, de a tanárkolléga :) aki várt a reptéren, elhozott kocsival. Szóval bár tényleg elég fáradt vagyok, de egy szavam sem lehet, mert áldott utam volt. És még a poggyászom is az elsők között jött ki a sevillai futószalagon...
Kicsit egyébként hihetelen a lakás ahol elszállásoltak minket (amíg nem találunk albérletet). A cuccok fele Ikeás, a konyha pedig mintha egy magyar konyhában lennék, vagy akár az otthoniban. Nagyon furcsa... eljöttem otthonról ilyen messzire és mégis milyen otthonosan érzem magam már az első este (az autóban pl. Kiss Radio:) szólt csupa ismerős angol nyelvű számmal). Persze az épületek külseje és a növényzet is abszolút mediterrán. Egyébként az amerikai srác is itt lakik most egy ideig és nagyon kedves csakúgy mint a házinéni és a fia.
Nah megyek elteszem magam holnapra, mert holnap nagy nap lesz.

Gondolatok a poggyászról

"Ezt beteszem még! Ohh, vagy várjunk.... inkább ezt?.... Hmm.... és mi van ha mindkettőt?"
Percenként pakolom fel a bőröndöm a fürdőszobai mérlegre, (amit időközben a szobámba telepítettem)... a bőrönd súlya valahogy mindig meghaladja a 23 kilós álomhatárt... Az én súlyom? Egyre inkább az 50hez közelítve csökken... az idegességtől. Azon morfondíroztam, hogy nem lehetne-e bevezetni, hogy a könnyebb emberek (mint pl én) arányosan nagyobb súlyú bőröndöt rakhassanak fel a gépre. Ha majd mindenrepterek és mindenlégitársaságok tanácsának igazgatója leszek... bevezettetem. (Persze máshogy bírálnák el a férfiakat és a nőket, nah meg a gyrekeket is...) Így, lenne értelme a fogyókúrának is: "nah még egy-két kilót lefogyok a héten, hogy annyival többet pakolhassak".
Végülis sikerült belezsúfolnom egy nagy adag Eszter-holmit a bőröndömbe és a kézipoggyászomba. Most már nyugodtan fekszem le, és álmodok meg egy jövő heti utrerai napot, hogy aztán reggel nyugodtan konstatáljam, hogy ez még az itthoni ágyam, és még csak most indulunk.
Viszlát Spanyolországban!