Az olivabogyó és a spanyol virtus

Egy életbevágóan fontos dolgot eddig még nem is említettem: minden kör sörhöz van sör csúszda :). És ami az egészben a legjobb, hogy sosem tudod, hogy mit hoznak ki a sör mellé. Még ha ugyanabban a bárban/étteremben kéred, akkor is minden körhöz mást szolgálnak fel. Ma este pl. az egyik kör mellé óriási olivákat kaptunk egy kis tálon...... de ezek az olivááák.... hmmm... hatalmasak (akkorák mint egy jóltermett dió), és rettentő finomak. Utoljára Görögországban kóstoltam ilyet. Mikor már a fél tányérral felfaltam Keke informált, hogy ezek még nem is olyan nagyok: majd egyszer menjek ki a piacra és meglátom milyen az igazi andalúziai olivabogyó... Szóval ma estétől kezdve a kívánságlistám elején a piac felkeresése szerepel :)
Sajnos most csak egy illusztrációra futotta, de pontosan így kell elképzelni :)

A mai nap (hueves) a leghosszabb napom. 4 órám van egymás után közvetlenül. Érdekesség, hogy itt az órák 60 percesek, és szünet gyakorlatilag nincs is... ha fél egykor befejeződik egy óra, az utána következő fél egykor kezdődik. A két óra között arra van időd, hogy elrohanj az egyik teremből a másikba. Szóval ha 4 ilyen órád van egymás után, ahol a gyerekeket néha képtelenség túlordibálni... hát hogy is mondjam... egy cseppet fárasztó. Ezért ma újfent kihasználtam a délutáni sziesztát. (Akik ismernek, azok tudják, hogy tulajdonképp ez egy nekem való életforma :D Délutáni alvás, jeeah!) Szóval igen... a gyerekek nem egészen a magyar szokásoknak megfelelően viselkednek. Néhány lánynak olyan hangja van, hogy beleremeg az osztályterem. Ha pl. valamit játszunk, és mindenki egyszerre akarja mondani a választ... nos, számomra a bábeli zűrzavar képe hasonlatos ehhez a szituációhoz. Hozzá kell tennem, a felnőttek sem jobbak :) mi több, ezt tudják is magukról, ezért is merem ide leírni. Ebédet ugyanis Keke édesanyjánál kaptunk Chris-szel, mert kíváncsi volt ránk a mama. Hadd ne mondjam, hogy az egész család ott volt az ebéden (valószínűleg mindenki kíváncsi volt az amerikaira, meg a magyarra), és ott a felnőttek szinkronban beszéltek hipersebességgel, max hangerőn, miközben a gyerekek (voltak vagy hatan) max hangerőn játszottak a folyosón... én meg ültem a kis szofán, és lapátoltam magamba a bablevest meg a hurkát (, ami ugyan olyan volt mint a magyarországi). Egy szót se értettem, de később Chris elárulta, hogy ő sem értett rengeteg dolgot... Ez megnyugtató. Lényeg, hogy van még mihez hozzászoknom :)
¡Buenas noches!