Egy szelet Magyarország

Korábbi bejegyzésemből fény derült arra, hogy milyen szépen lassan tanulgatok a portugál kultúráról, de ha mielőtt bárki azt hinné, hogy ez egy oldalú dolog, ne higgye, mert én is serényen terjesztem kishazánk nagy hírét. Most csak egy nagyon rövid kis beszámoló arról, hogy legutóbb ez hogyan történt. 

Húdefinom!

Már említettem, hogy az első órák egyikén tanítottam a magyar találmányokról, többek között ezen videó segítségével. A videó nem a legjobb egyébként, például meglehetősen sajtos, és messzemenően pontatlan, de hát mégis a miénk, és magyarul énekel benne a néni. Az egész végül nagy sikert aratott, és tippeljetek, mi tetszett a legjobban a diákoknak! Természetesen az utolsó "találmány", a dobostorta. Az egyik osztály olyan lelkes volt, és olyan nagy érdeklődést fejeztek ki a dobostorta iránt, hogy meghívtam őket, hogy süssünk együtt egyet. Végül csak öten voltunk a nagy feladatra, de a torta megsült, s annál több maradt nekünk. Íme a a további képek:

https://picasaweb.google.com/109130879305827986877/Doboskek

Karácsony és újév, gasztronómia és történelem

Na tehát, ahogy ígérgettem, most írni fogok a karácsony estémről, amely elkerülhetetlenül gasztronómiai, történelmi és gasztro-történelmi kiegésztésekkel fog kiegészülni, végezetül szót ejtek majd a szilverszterről   is.

Feliz Natal és Boas Festas

Cândidával

Még mielőtt kijöttem, tudtam, hogy nem fogok hazamenni karácsonyra. Egyrészt, mivel nem olcsó a repülőzés, másrészt mert be akartam tekintést nyerni a portugálok karácsonyi szokásaiba. Gondoltam majd úgyis meghív az egyik portugál tanár karácsonyra. Kevéssé tudtam ekkor, mekkor tévedésben élek! A portugálok ugyanis vendégszeretőek, kivéve, ha az otthonukról van szó, oda ugyanis nem fognak beengedni. Erről olvastam mielőtt ide jöttem, az itt élő külföldiek is ezt mondták, és én is ezt tapasztaltam meg: eddig, ha jól számolom 12 portugált hívtam meg magamhoz, visszahívást pedig kereken nulla darabot kaptam. Ennek ellenére mégis az egyik mentor tanárom, Cândida otthonában töltöttem a szentesétét. Ellentmondás? Nembizony. Ugyanis, ahogy meglepetésemre megtudtam, Cândida, bár már 35 éve itt él, nem portugál, hanem mozambiki. Hogyan került akkor ide? Itt jön egy kis

Történelem

Ezt a képet a wikiről loptam

Mint majdnem köztudott, Spanyolországhoz hasonlóan Portugáliában is fasiszta rezsim vette kezdetét a 30-as években, egész pontosan 1933-ban, egy Salazar nevű kevéssé szimpatikus bácsi vezetésével. Portugália ez alatt az idő alatt meglehetősen elszigetelődött, szoros kapcsolatokat szinte csupán gyarmataival ápolt, melyek közül, a többi európai államal ellentétben, az afrikai gyarmatoktól sem akaródzot megválni még a 60-as években sem. Ez természetesen nem igazán tetszett Angolának, Mozambiknak, Guineának és a többieknek. A nemtetszés fegyveres konfliktussá fajult, ahogy lenni szokott, különösen kegyetlen és véres volt, ahogy lenni szokott, és évekig elhúzódott. A dolognak a portugál belpolitika fordulata vetett véget 1974 április 25-én a Szegfűs (szegfüves) Forradalomnak köszönhetően, ami a megtévesztő név ellenére nem forradalom, hanem katonai puncs volt, és a demokratikus államforma kialakulásához vezetett Portugáliában. Ezt követően Portugália elvesztette afrikai gyarmatait, és mondanom sem kell, de azért mondom, hogy ezekben az országokban ebben az időszakban nem volt tanácsos fehér bőrűnek lenni. Így történt, hogy Cândida és családja, sokakhoz hasonlóan az életben maradás és Portugáliába költözés mellett döntött.

Vissza a karácsonyhoz

Terítékek

Szóval, visszatérve, a fent felvázolt események egyenes következményeként meghívást kaptam Cândida otthonába. A mellékelt fotón itt jobbra látható, hogy a lakás milyen szép és modern, annyira modern, hogy csodák-csodája még központi fűtése is van! Ami itt nem szokott megtörténni. Ahogy a mellékelt fotón szintén látható, márha a terítékek számát megszámoljuk, hogy nem csak a közvetlen család, gyerekek, nagyszülők, hanem barátok és a barátok gyermekei is meghivatalosak voltak, rajatam kívűl mind mozambiki illetve mozambikik gyerekei. Távol álljon tőlem, hogy általánosítsak a portugálokról, főleg hiszen nem is ismerem még őket annyira, de azt kell hogy mondjam, hogy a mozambikiak sokkal nyitottabbnak és közvetlenebbnek tűnnek mint a luzitániánok. 

A fiatalok (és én, hehe)

Cândida is ezt bizonygatta nekem (pedig amúgy nem is hoztam fel a témát), hogy ő már régóta itt él, de a portugálok nem hívják meg az embert magukhoz, nagyon zárkózottak a magánéletükkel. "Mások mint a mozambiki emberek. Biztosan a klíma teszi" mondta Cândida homlokráncolva-elgondolkozva, miközben én egy hatalmas LOL-t próbáltam a bajszom alá rejteni.

A karácsonyi menüje és menete

Előtte        -        Utána

Bár nem őshonos portugálok, Cândidáék tradícionális portugál karácsonyozást tartottak. Ahogy itt lenni szokás, a vacsora a nálunk megszokottnál később, csak 9 körül kezdődött. A menü: bacalhau, mi más! Miért mi más? Nem csalás vagy ámítás, a bacalhau, azaz tőkehal az első számú portugál nemzeti étel. Ami azért különösen viccig, mert hideg vizeket kedvelő halról lévén szó, a tőkehal Portugália partjainak közelében foghatatlan, így a bacalhaut a 18 század óta Norvégiából importálják. Különlegessége, és a portugálok meggyőződése szerint ez az ő találmányuk, ahogy a halat feldolgozzák, szárítják, sóban érlelik. Ez utóbbira valószínűleg azért volt szükség, hogy a Portugáliába vezető hosszú úton se romoljon meg a portugálul "fiel amigo"-nak, azaz hűséges barátnak is nevezett élelem. Egyértelmű ugye, hogy egy jóbarát nem romlik meg (márha sóban érleljük). A bacalhau egyébként meglehetősen semleges ízű, valószínűleg ennek köszönhető, hogy a portugál beszólás szerint 365 féle módon lehet elkészíteni, így akár az év minden napján ehetünk tőkehalat. (Azt pedig talán a portugálok is elviselik, ha szökőévente egyszer más a menü). Egyébként szerintem tényleg finom, és tényleg azt látom, hogy nagyon változatosan készítik el. 

Bacalhau de natal

Namármost, karácsonykor sajnos a bacalhau legalapabb formája az alap, simán főzve, köretként főtt tojás, krumpli, káposzta, répa. Nem mondom, nem rossz ez sem, de a mi halászlénkhez képest ez egy kiadós pihenő az ízlelőbimbóknak, még az után is, hogy házi olivaolajjal és ecettel locsoljuk meg. Egy dolog viszont elmondható róla, ami valószínűleg semmilyen más karácsonyi ételre nem igaz:,méghozzá, hogy egészséges.

2 millió kalória egy asztalon

Természetesen az egészséges főétel ellenére a portugálok is mindent meg(t)esznek, hogy annyit hízzanak az ünnepek alatt, amennyi beléjük fér (pun intended), ezt pedig a tekintélyes és lehengerlő süteményáradatukkal érik el. Itten a képen a felszolgált sütik kb csak fele látható. A bal sarokból indulva: bolo rey (király sütemény - és tényleg), bolo rainha (királynő sütemény), fahéjas cukros bundáskenyér (ezt nem kóstoltam meg, hehe), sonhos (álmok - fahéjas fánk), arroz doce (tejberízs), aztán egy másik, aminek nem emlékszem a nevére: fánktésztában kisütött sütőtök, és a kedvencem, ott a jobb alsó sarok fele egy mozambiki sütemény: mandulás kávétorta, na az felejthetetlen. Ezek után képzelhetitek, hogy a vacsora, főleg a sütizés jó sokáig eltartott, az egészet pedig egy kis portóival és kávéval zártuk. Ezután következett az ajándékozás, nem közvetlenül a vacsorát közvetve, hanem portugál szokás szerint pontban éjfélkor.

Néhányszó a szilveszterről

Tüzijáték látható ezen a képen

Tényleg csak néhány, mert nem szeretem a szilveszterezést, és már nyúlik már ez a bejegyzés, minta a szólásbéli rétestészta. Szóval a szilvesztert a már sokat emlegetett "magyar kolónián" töltöttem, nem terveztünk be semmi különöset, az idő is elég kellemestelen, esős és hüvítős volt, úgyhogy otthon pókerzgettünk éjfélre várva, amikor is valamivel 11 után arra eszméltünk, hogy elállt az eső. Miután erre eszméltünk, rövidest arra az elhatározásra jutottunk, hogy menjünk el megnézni a tüzijátékot a Praça de Comércio-ra, ami egy nagy-nagy tér a Tejo partján (itten). Mivel ez nem a szomszédban volt, hanem bő fél órás stéra, éppen éjfélre érkeztünk meg, és egy egész tűrhető tüzijátékban részesültünk.

Ja és még egy adalék, az utóbbi másfél hétben (31-ét leszámítva) folyamatosan 16-18 fok volt, sok-sok napsütéssel. Hát nem fura így a karácsony? Ricardo, emlegetett brazil ismerősöm szerint igen, ő ugyanis Sao Paolo-ból származik, és karácsonykor 35 fokhoz van szokva :P De íme néhány téli kép 26-ról:

Pálmás - szobros

Karácsonyi kirándulás

Lisszabon Almadából

Sűrű bocsánatkérések, boldog karácsony

Kedves mindenki, elnézésedet kérem hosszadalmas kimaradásom okáért, a rengeteg iskolai és nem iskolai teendő, a küzdelmes hétköznapok és utazgatások, de legesleginkább mérhetetlen lustaságom tehet róla. Na, de most ismét itt vagyok, és teljes erőmből ismét a blogírásra koncentrálok (hehe, na azért annyira nem). A mostani is csak egy rövidke bejegyzés lesz, de hamarosan!

Sok mindent kell majd pótolnom, szólok majd arról, hogyan megy a tanítás, milyen itt az idő, és mi mindent tudtam meg Portugáliáról, szó lesz Lagosi kirándulásunkról Donival Ákossal Judittal, kis kiruccanásomról Mafra városába illetve legújabban tett Coimbra-béli biciklitúrám kalandjairól és megpróbáltatásairól. És minden másról ami eszembe jut. Itt jegyezném meg, illetve nem csak ném hanem valóban, hogy a bátrabbak kommentelhetnek is, kérdezhetnek, mi érdekli őket, így talán még én is nagyobb lelkesedéssel írok ;)

Rákvacsora

Sebastian bosszút forral

Rövidke bejegyzés ide-oda, egy dologról most is beszélek röviden. Mivel karácsony van, azaz a vásárlás ünnepe, néhány szót ejtek a Portugál árakról. Portugália sok szempontból nyugati országnak számít, leginkább ha keletről nézi az ember, az árak azonban nem tartoznak ide. Az áruk árának legtöbbsége a magyarországihoz hasonló, illetve annál egy picivel magasabb. Eddig a következő dolgokról vettem észre, hogy egyértelműen olcsóbb: a jó minőségű bor (és micsoda vörösborok kéremszépen), az egzotikus gyümölcs (a mangó kilója (!) 2-3 euró szokott leni pölö) és a herkentyűfélék (ahogy a képen is megmutatkozik). Ami viszont egyértelműen drágább az a tömegközlekedés. Hasonlóképp agglomerációs körzetben lakom, mint Magyarországon. Otthon a volán-bkv bérlet 20 ezres magasságban érezte jól magát, míg itt, ha rendszeresen tömegközlekednék Lisszabonba, az havi kb. 100 eurómba fájna, ami azért érezhetően több. Na de nem tömegközlekedem a fővárosba, és főleg nem redszeresen, a biciklire paráználkodom el a pénzt.

Nos ennyit mára, nem maradt  más hátra, mithogy boldog karácsonyt kívánjak: Feliz natal mindenkinek! :) Ami engem illeti, a szentestét egyik mentortanáromnál, Candidanál fogom tölteni, nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz a karácsony portugál módra, úgyhogy hamarosan erről is szót ejtek. Addigis a következő képpekkel búcsúzom, egy kis lélekmelengető az otthon fagyoskodóknak :)

Lagosi templomocska

Almadai Jézuska

Száguldás, iskola, Halloween

A suli logója, egy bajszos-kalapos
öreg fószer. Biztos imádják a diákok.

Kezdeném először is a ziskola leírásával, régóta ígérgetem már. Meg hát, ha a szívemet a kezemre teszem, be kell vallanom, hogy mégiscsak tanítani jöttem ide :D Az iskolát teljes nevén Agrupomento Escoelas Anselmo de Andrade-nak nevezik. A latin nyelvek tekintetében érzékenyebbek sejteni vélhetik, hogy iskolaszövetségről van szó, ami valóban így igaz. Az iskola pontos szerkezete és én még ismerkedő viszonyban vagyunk (lévén betegségem múlt héten), úgyhogy most inkább arról írok, ami engem közvetlenül érint.  Két mentortanárom van, Fernanda és Cândida, akiknél asszisztálok azaz asszisztenskedek – tehát az ő osztályaikban fogok 10-es és 11-es diákokat tantani. A pontos feladatok még körvonalzódás alatt állnak, de jelenleg úgy néz ki, hogy négyféle dolgot fogok csinálni.

1. bizonyos órákon csak asszisztenskedek, tehát a tanár munkáját segítem, csoportmunkán odamegyek a diákokhoz és egyengetem az angolosodásukat.
2. saját órákat tartok a curriculumnak megfelelően, magyarán a könyv abból a részéből, ahol éppen tartunk.
3. a magyar kultúráról tanítok saját kidolgozású feladatokkal, ügyelvén, hogy a feldatok az éppen vett nyelvtani anyaghoz illeszkedjenek.
4. projektmunkát végzek a diákokkal különórák keretében. Főként egy facebook oldalon fogunk dolgozni, ahol a két ország kultúrájáról lesznek posztolások. Mindez a diákok részéről persze önkéntes alapon fog működni, és hogy tényleg működni fog-é, arról vannak kétségeim a diákok nem éppen kiemelkedő motiváltsága miatt, de bizakodó vagyok, mint a reményhal.

A facebook oldal logójának ezt tervezem

Ennek megfelelően az órarendem szupersűrűnek éppen nem nevezhető. Bár kedden és szerdán egész nap (kedden fél7ig) bent vagyok, pénteken csak 2 órám van, hétfőn pedig egysem azaz zéróság (ahogy a többi angoltanárnak sincs). Ez pedig, modnanom sem kell, összességében nagyon tetszésemre való.

Na, és ha már a sulinál tarunk,  hogyhagyhatnám ki, hogy tegnap volt az első órám. A magyar találmányokról tanítottam. Tudom, tudom, elcsépelődött közhely, de hát erre vagyunk büszkék, nem? Nem volt rossz óra, de a tervezett anyagnak a feléig sem jutottam, és nem csak azért, mert szokás szerint túlterveztem magam, hanem azért is, mert itt a munkatempó (legalábbis ebben a suliban) a magyaróban megszokotthoz képest, hogy is fogalmazzak, lassú. Az óralátogatásokon is megfigyeltem, h a diákok kb. minden szó leírása után hosszasan elgondolkodnak valami nagyon érdekes dolgon, a tanárok úgyszintén hasonlóképpen. Ez eléggé szokatlan nekem, szóval két dolgot tartok elkézelhetőnek: vagy magyar virtusságot léptetek életbe, vagy belőlem is portugál csiga lesz. Meglássuk.

Száguldás kétkeréken

Le láberőmű

Végesvalahára megvan útieszközöm azaz hűséges drótparipám. Nem volt egyszerű menet, mert mindenképpen egy használt országúti példányt akartam, a portugálok viszont nem bicikliznek (főleg nem országútival), ennek következtében pedig használt biciklit sem árulnak. Az autósok reflexszerűen dudálnak, ha meglátnak, az iskolában pedig vszeg futó, illetve gurulóbolondnak tartanak, mert bringával járok be, mindenesetre meg szoktak bámulni. Bicikliutak sincsenek kb sehol, az Almadát Lisszabonnal összekötő hídon nem lehet átbicózni (vagy gyalogolni), és sehol nincs biciklitároló, még a helyi decathlonnál sem, ami elég viccig, nemde? Persze lényeg a lényeg, h megvan a láberőmű, úgyhogy szabad vagyok, mint a madár :)

Halloweenkodás

Kéményseprő?

Dehogy! Biciklis zombi-ninja!

És most néhány szót az idejekorán történt halloweeni mulatságról. Azért idejekorán történt, mert szombaton, amikor történt még nem is volt Halloween. De mi mégis úgy tettünk.(KÉPEK) A helyszín a már említett magyar kolónia volt (ahol a már említett Judit lakik, akinél már elmített couchsurfölést végeztem), de végül több volt a brazil mint a magyar (mivel a landlord brazil származású). A brazilok és a buli nem csak alliterálnak hanem szinonimizálnak, ez köztudott, ami jelen esetben is igaznak bizonyult. Sajnosellenben a mi braziljainkat olyan zenei ízléssel verte meg a jóisten, hogy a végén már azon imádkoztunk, h mikor mennek el végre. Ami egyébként braziloknál-portugáloknál későn történik, ők ugyanis 11 előtt nem kezdenek el bulizni, szóval le lehet képzelni, mikor hagyják abba.

Én most.

Addigis.

Mindenféle röviden meg ilyenek

Múltkor ígértem, hogy írok landlordomról Brunór. Hát íme. Bruno Gonçalves körülbelül 170 cm magas, barna hajú és szemű, fehér bőrű, 40-es éveiben járó portugál férfi. Házas életmódot folytat, két almadai ingatlannal és egy 7éves kislánnyal rendelkezik. Jellemzően filmgyártással foglalkozik saját produkciós cégecskéjével, de tanúbevallások szerint szabadidejében jazzenél és kertészkedik. Bruno nagyon jó arc, segítőkész, laza, vicces és ráadásul tökéletesen beszél angolul. Elég sokat látom, mert rendszeresen jön a kertet turmákolni.

És ami alattuk van.

A halmok.

Apropó kert. Nagyon tetszik amit Brunóék csinálnak. Hosszú távú terv, hogy felvásárolják majd a környékbeli üres földeket és biofarmot létesítenek rajta. Ennek a főpróbája zajlik jelenleg a ház kertjében. Így néz ki a dolog. A kertben halmokat építenek, aminek a legaljára farönkök kerülnek, erre komposzt, széna, föld. Minderre azért van szükség, mert az itteni talaj rossz minőségű és homokos (mármint nem úgy, hanem tényleg). A halmokon pedig mindenfélét termesztenek kb. össze-vissza a földiepertől a paradicsomon keresztül a káposztáig. Gazolni is keveset gazolnak, szóval az is megnő a padliszánok és zellerek között. Ennek állítólag az értelme, hogy a kölünböző növények elriasztják egymás kártevőit és nincsen nagy fertőződés veszély. „Láttál már a természetben végtelen paradicsom- vagy padlizsánföldeket?” kérdezte tőlem Ricardo, Bruno brazil haverja és bűntársa a kertészetben. Nos, nem láttam, az már valóigaz.

A pipikék.

És ha már itt tartunk, örömmel jelentem be, hogy megérkeztek első lakótársaim. Négy fiatal pipi. Még elég fiatalok, de állítólag két hónap és beindul a tojásbiznisz :).

Szülibuli Um

Az első szbuli, amibe belecsöppentem itt volt a házban. Bruno egyik haverjának a kislányának, Madalenának a születésnapjának a megünneplése történt meg. Éppen elmentem kirándulni egyet a közelbe (ld. blog háttérkép) és amikor visszajöttem már javában folyt a parti. Ezt így kell elképzelni: a szülők sütnek-főznek, sörözgetnek, eszegetnek, beszélgetnek, borozgatnak, dohányoznak, a gyerekek meg tombolnak ezerrel :) . A jöttömre sem zavartatták nagyon magukat, kezembe nyomtak egy sört és leültettek beszélgetni (ami persze a kezdeti néhány angol mondat után hamar átment portugálba). Na de a parti fénypontya a vizeslufizás volt. Hogy mire lehet vizeslufit használni, arra eddig is lett volna tippem, de ami a partin történt az túlszárnyalta minden képzeletem. Nos, a helyes megfejtés a vizeslufi-tánc. A táncpartnereknek a lufit a homlokukkal kell összeszorítani, miközben táncolnak. A dolog nehezebb, mint ahogy hangzik, Susanával jópár lufit földre toccsanttunk, mire a tánc véget ért.

(ITTMÉGKÉPEK)

Szülibuli Dois

A második bulira szintén Bruno invitált meg. Ezúttal a fentemlített Madalena anyukáját ünnepeltük. És bár most egy felnőtt volt az ünnepelt, a gyerekeket is ugyanúgy elhozták. A helyszín ezúttal Lisszabon volt, egy termet béreltek. De lényeg a lényeg, a buli ezúttal Brunoék koncertjével volt összekötve. Bruno előre és hosszasan figyelmeztett, hogy semmi jóra ne számítsanak, nem tudnak zenélni, mindenki tehetségtelen és képzetlen, szóval semmi jóra ne számítsanak, mert ez egy olyan zene, amit játszani jó, de hallgatni borzalmas. Nos, ehhez képest amikor elkezdték játszani az improvizatív jazz-rock zenéjüket, leesett az állam. Lekapcsolták a világítást, és a tucatnyi mécses fényénél hihetetlen hangulatot rittyentettek. Sajnos nincsenek képeim, de hamarosan újabb koncsertó lesz, amiről videót is csinálok majd.

Ígérgetek

Ígértem továbbá, hogy írok majd az iskoláról, ez így is lesz, de kicsit később. Most csak annyit, hogy az első két hétben csak órákat kellett látogatnom, a konkrét tanítást holnap kezdem - drukkoljatok! :) Viszont a második héten csak egy nap mentem be, de haza is küldtek, mert láthatóan beteg voltam, kezdtem belázasodni. Egész héten beteg voltam, láz végül nem volt, de nátha, torokfájás, hangtalanság, és afféle általános influenzás érzemény. Úgyhogy az egész hetet otthon töltöttem, nem is nagyon mozdultam ki a házból. Mikor már kezdtem jobban lenni, Judit meglátogatott, és finom kis kaját csaptunk, sőt még egy kisebb sétát is tettünk.

A következőkben szó lesz egy Halloween-i mulatságról, az első tanítási tapasztalataimról, időjárásról, árakról, meg sokminden egyébről, ha egyszer már utolérem magam :)

Addigis!

Megérkezés, kanapészörf, első napok

Portugália messzi ország, már ha nem a közelben él az ember, ígyhát európai értelemben véve hosszantartó repülőút vezetett oda. Márpedig ha az ember acrofób (ma tanultam ezt a szót), akkor nem csoda, ha kifáradt és megviselt idegekkel érkezik meg az országba. Ilyenkor jólesik, ha az ember mentortanára kijön a reptérre és elfuvarozza a szállásra. Jólesik továbbá, ha a szállásadó a couchsurfingnek köszönhetően egy cuki litván csaj, aki nagy mosollyal és bontott borral várja az embert, azaz jómagamat.

A couchsurfing dícsérete

Első couchsurfingem valóban különleges élmény volt. Tök fáradtan, 12 órás utazás után érkeztem meg Marijához, és beletelt néhány percbe, mire rájöttem, mi a fura: az első pillanattól fogva otthon éreztem magam. Illetve mint egy barátom otthonában. Mivel a vártnál korábban érkeztem, Marija még tett-vett, úgyhogy csak szólt, hogy pakoljak le, aztán leültünk beszélgetni egy borral és kapásból megtaláltuk a közös hangot. Marija pszichológusnak tanul, jelenleg részmunkaidőben dolgozik Lisszabonban és egyébként bejárta már kb egész Európát. Magyarországot is jól ismeri, mert egy évig magyar barátja volt, úgyhogy magyarul egész sok alapkifejezést tud. Egy dolgot én is megtanultam, méghozzá „I sveikata!” Így sikerült memorizálnom: Isz we kata! – ebből ki lehet találni mit jelent :)

Kora reggel, tudnillik fél 9kor távozóra kellett fognom a dolgot, mert Marija repült tovább Londonba, én pedig mentem háztűznézni, vagyis a leendő, azaz lett bérleményem megtekintésére. Ekkor találkoztam először landlordommal, Brunóval, de róla majd később, most visszakanyarodom a kanapézáshoz. Második couchsurfingem Judit otthonában történt. A lelémyesebbek már kitalálták, hogy Judit magyar származású. (És jelentem, milyen kicsi a világ, Juditéknak egy utcával odébb van Tökön víkendházuk, mint ahol Brüsszeli Ágnes lakik néha.) Ezen az estén sikerült megismerkednem a lakótársakkal, további három magyarral valamint egy szlovák és egy angol lánnyal, és talán mondanom sem kell, hogy ezen az estén is jelentős mennyiségű bor (és Unicum, naná) fogyott, hiába na, ez egy portugál dolog. Apropó, portugál, a magyaroktól persze rögvest megtudtam, hogy a portugálok elviselhetetlenek, és meneküljek ha tehetem, mert itt nem lehet kibírni :D

A következő nap is jól alakult, Judit meghívott az idegenvezetésére (ebből él itten ugyanis), ami baromi jó volt, végigvezetett minket Lisszabonon és közben különböző fun factekkel lettünk gazdagabbak. (Lásd a földrengés infókat lejjentebb). Amit Judit illeti, valószínűleg az egyik legbátrabb és vagy bolondabb ember akit ismerek. Példának okáért tökegyedül végigcsinált egy 1000km-es újzélandi gyalogtúrát, vagyishát illetve sátra volt. Vagy például úgy fogott bele a 2 éves Erasmus Mundus programba, hogy közölték, bocsi, az ígértekkel szemben mégsem lesz ösztöndíj, neked kell mindent előteremteni beleértve a tandíjat, lakhatást, megélhetést. Jelenleg ezt úgy tudja megtenni, hogy egy pici idegenvezető csapat tagjaként dolgozik Lisszabonban, ami tekintve, hogy Judit (ahogy már korábban is jeleztem) nem portugál, nem kis teljesítmény.

Ja és eznap voltam életemben először geocachingölni, ami vicces volt, mert a parkot ahol a „láda” el rejtezett, éppen felújították és teljesen körbe volt kerítve, úgyhogy illegalázálnunk, kerítéstmásznunk kellett, de megérte.

Tehát ennyit a couchsurfingről. Az első két napban megszállhattam volna egy hostelben, v vhol. Ehelyett ingyen lett szállásom, és ami sokkal fontosabb, máris van két barátom Lisboában. Hát nem király? Hát de.

Néhány szó a házról, ahol itt lakom látod

Amikor otthon illetve a neten keresgélve megtaláltam jelenlegi otthonomról a hírdetést, rögtön elment a kedvem a továbbkereséstől. Merthogy tudtam, hogy ezt akarom és nem másikat. A ház kb 5 km-re van a sulitól, ahol tanítok (ideális bicótáv), tehát nem messze Almada központjától. És ennek ellenére inkább olyan mint egy falu. Csendes, nyugis, természet, bokrok, fák, ami kell. Az első este mégis kétségek kezdtek elfogni, hogy hülyeséget csináltam amikor igent mondta a házra, mert a hírdetéssel szemben nem volt még sem internet, sem mosógép. De Bruno nagyon ígérte, hogy mindent elintéz, én meg gondoltam, adok neki egy esélyt. (Ekkor még persze nem fizettem semmit). És végül is jól tettem, ugyanis lett mosógép, és végül internet is (ez utóbbi az internet társaság töketlensége miatt húzódott ilyen sokáig). Néhány szót még a házról. Kifejezetten nagy, vidéki ház, három hálóval, két fürdővel, hatalmas étkezővel, kandallóval. A kert is fantasztikus. És mindez 200 eurójért az enyém. A jövőben elvileg lesznek lakótársaim, de ilyen nagy házban bőven elférünk, szóval röviden: örvendezik a szívem. (KÉPEKMÉGITT)

A környék 

A környék is gyönyörű. A negyedik nap sétálni mentem, megmásztam az egyik dombot és ez a kilátás fogadott. Costa da Caparica. Mindez kb 20 perc sétára otthonról.

A továbbiakban szót ejtek házibácsimról, a szülibulikról ahol voltam és persze az iskolám is terítékre kerül.

Fique atento!

Adeus.

Megérzések meg benyomások

Bő egy hét Portugália után kevés konrétumot tudok mondani konkrétan, inkább megérzéseim vannak, hogy milyen lesz itt Portugáliában és benyomásaim arról, hogy milyen van.

A portugál emberek

közvetlenek, segítőkészek, kedvesek. Erre a legjobb példa a landlordom, nevezetes Bruno Gonçalves, aki meghallván, hogy bicikli vásárlásban sántikálok, rögtön felajánlotta régi bicóját, azóta is azzal gurulászok, amíg jobb nem akad. Bruno révén és kedves meghívásának köszönhetően csöppentem bele két alkalommal is portugál születésnapi zsúrokbabele. De ezekről majd későbben.

Persze a portugálok sem fenékig tejfölök. Idegesítő tulajdonságukat egyelőre csak portugálosnak nevezem, ami az udvariatlanság, figyelmetlenség illetve tekintetnélküliség (szépmagyarul) keverékében nyilvánul meg. Példának okáért nem hajlandóak angolul beszélni a társaságomban (pedig szinte mindenki jól beszél angolul!), ami persze oké egy bulin egy baráti társaságban, de kevésbé tejfel amikor a két angoltanár mentorom azt vitatja meg portugálul velem, azaz nélkülem, hogy milyen legyen az órarendem. Mindenestre ez egy remek motiváló erő arra, hogy megtanuljak portugálul :) Amin rajta is vagyok ám, mert egyfelől a portugál egy gyönyörű nyelv, másfelől tényleg barbárnak érzem magam, hogy csak angolul tudok kommunikálni itten.

Az átalakulás után.

...és a nyelvüket is kinyújták.

Meg kell említenem a portugál lányokat, mint a portugál emberek különös válfaját. A portugál lány enyhén kreol bőrű, hosszú, barna haja van, sötétbarna szemei, és vastag fekete keretes szemüveget visel. Kivétel nélkül mindenki. Aztán idővel (30-35 felett) a portugál lány jellegzetes átalakuláson megy keresztül. A haját tekintve kiszőkül, vastag fekete keretes szemüvegét hatalmas lencséjű napszemüvegre cseréli. A kreol bőr nem változik, a szem színéről nem tudok nyilatkozni a napszemüveg miatt. 

Lisszabon – Lisboa (zsb) röviden

Lisboa egy gyönyörű város, zegzugos utcákkal, kedves, színes házakkal, megbújó terekkel, parkokkal. Nincsen igazán nagyvárosi hangulata, valahogy inkább érződik egy nagyonnagy kisvárosnak, mint egy metropolisznak. Az első két napot itt töltöttem, idegenvezetésen is voltam (a további infókat innen loptam J - erről majd később) utána még egyszer jöttem vissza. A város elvileg hét dombra épült, gyakorlatilag inkább 77re, ami folyamatos fel-le kolbászolást jelent, viszont megvan a maga varázsa, amit portugálisul úgy neveznek miradouros – kilátóhelyek. Az ember bolyongásai során rábukkan, azaz belebotlik egy ilyenbe és a lélegzetelállító kilátástól eláll a lélegzete. (További képek ittentalálhatóak.)

Ilyen egy romtemplom.

A város mai arculatát egyébként nagyban meghatározza az 1755-ös földrengés. A földrengésről annyit, hogy számítások szerint 8.5-9.0-ás fokozatú volt, tehát jó eséllyel erősebb volt, mint a legutóbbi japáni katasztrófa. Hogy a dolgok még vidámabbak legyenek, éppen egy nagy vallási ünnep volt, a keresztények bevonultak a templomokba és gyertyákat gyújtottak. Ezeknek a remek együttállásoknak és a földrengést követő szökőárnak köszönhetően állítólag Lisboa lakosságának 90% elpusztult. A túlélők pedig első sorban mohamedánok voltak (mivel ők nem mentek templomokba, meg eleve olyan negyedben laktak, amit kevésbé súlytott a katasztrófa), mondanom sem kell, hogy ezek után az egyház elég nagy kakimajkában volt, hogy hogyan magyarázza meg a történteket. (Isten unatkozott, és nagy bulit akar csapni a mennyországban?) Lényeg a lényeg, hogy még ma is áll portugália romtemploma, a Convento do Carmo, és az újjáépítések során alakult ki Lisboa belvárosának tipikus arculata.

Az alulról leselkedő halál.

A fővárosról még később írni fogok, egyvalamire viszont már most szeretném felhívni a kedves audencium figyelmét, ha netalántán tán sürgős sürgetést éreznétek a város meglátogatására. Ez pedig nem más, mint a portugáliai halálos macskakő. A portugálok minden bizonnyal nagyon szeretik a macskakövet, mert nem csak az utakon, hanem a járdákon is előszeretettel használják őket. Szép, fehér, simára csiszolt macskaköveket. Mindez szép és jó lenne, de nem az, mert amint leesik egy kis eső (márpedig az ilyentájt leesik), korcsolyapályává változik a terep, ami különösen a lejtős részeken halálfélelem. Először azt hittem, csak én vagyok ilyen béna, hogy korlátokba, autókba és a gondviselésbe vetett reményembe kapaszkodva közlekedek, de amikor megláttam egy sebtapaszolt térdű turistát, rögtön láttam, hogy más is olyan béna mint én.

Egyelőre most ennyit erről, a következő bejegyzésben a megérkezésről és az első napokról lesz szó.

Addigis.